A beteg elszürkült arccal  hanyatt fekszik a párnán amibe belesüpped annyira, hogy a párna mindkét fülét letakarja. Az egész feje a műanyag töltetű párnában csurom víz. A beteg lekötözött bal karján automata vérnyomás mérő és szaturáció mérő van felszerelve. A hanyagul rádobált eszközök zsinórjai a beteg arcán futnak keresztül. A gégéjéből kiálló gége-kanül rá van kötve a párologtató készülékre. Az osztályon  32 beteg jut 2 darab nővérre. A vezetőség nem gondoskodik megflelő ápolói létszámról.

 Mivel apám kommunikáció képtelen, nem tudja jelezni hogyha fullad. A rá felszerelt gépek sípolására sem ő, sem a szobában körülötte fekvő magatehetetlen másik 3 beteg nem tud reagálni.  A túlterhelt nővérek sem tudják észlelni ha valami baj van. Apám testén 2014.03.19 től 2014.04.11 ig hatalmas felfekvések bőr sérülések keletkeztek. A válla a két csípője, az oldala hatalmas bőrsérülésekkel van tele, tenyérnyi felületeken a hanyag mozgatásból adódó sérülések vannak. A bőr leveles és hólyagos leválása figyelhető meg. Ezek a sérülések leginkább az utóbbi egy hétben keletkeztek rajta. A sebei be vannak mázolva valamilyen brómos fertőtlenítővel. Egyéb fedőkötés nincs rajtuk. Közvetlenül a műanyag ágybetétre rakott durva vászonlepedővel érintkeznek.
A pelenkája is vágja a combtő hajlatban levő vékony bőrt. A fülei véresek mert azokra volt felkötve az a tuba amit a torkára dugva tartottak 3 héten át. Ez alatt végig ki volt feszítve a szája, kiszáradt a nyelve. Kiakadt asz állkapcsa.

A gyomorszondája melyet egy hete ültettek be a hasfalába hogy ne az orrán át legyen levezetve,  jelenleg el van dugulva. Nem megy bele a felkészített folyadék, ezt kérésünkre az osztályos nővér átmosatta, kidugította. Ez után gyorsan lement a 2 deci folyadék ami már órák óta ott lógott a feje fölött.

Amikor hörögni kezdett  mert nem kapott már levegőt, mi kerestük meg a nővéreket akik nem voltak a közelben, hogy szívják le a nyálat a hanyatt fektetett betegünkről hogy ne fulladozzon. Nem engedik hogy mi a látogatás alatt megpróbáljuk a nyálszívó használatát. folyton kiküldenek ha a beteg nyálát szívják egy hosszú félméteres csövet dugdosnak le a torkán át a hörgőjébe amin keresztül vákummal elszívják a váladékot. Egész napra csak 2 darab leszívó cső volt kitéve neki. Az osztályon nincs pohár, amibe az etető fecskendőt rakjuk. Nincs  kemény párna, nincs rendes ágy, hogy a beteg az állapotának megfelelően el legyen helyezve.

A tájékozódás után azonnal elindultunk beszerezni néhány normálisabb saját párnát, hogy a 80-90 kilós magatehetetlen test alátámasztása valahogy meg legyen majd oldva. Ilyen állapotban lenni napi 24 órában nem lehet, ez egyenlő a lassú fájdalmas elevenen való elrohadással.

Ilyen cinikus aljas módon való bánásmódot kap az az ember, aki 42 évet dolgozott több műszakban és fizette a társadalombiztosítás felé az  adóját. Kapott egy stroke-ot és 4 óra alatt pokollá vált az élete. Meghalni nem hagyta a klinikai "szakértelem". De a méltó ellátásáról sem hajlandó gondoskodni. Most hogy apánk bal agyféltekéje nem működik, a klinikai professzor már nem tud mit tenni vele, és az után, hogy sem élni nem tud, sem meghalni nem hagyták, most arrogánsan igyekszenek eltávolítani, lerázni a nyakukból. Vigyük apánkat mielőbb innen ahová tudjuk.

 Pénzünk nincs, az egész családnak dolgoznia kell a megélhetésért. Látva ezt a helyzetet a napi látogatások során egyre feldúltabbak vagyunk.
 10 nap után a halálát jósolta a nagy szakértő gárda. Nem halt meg 158 -as szívritmus és ugráló vérnyomás ellenére sem. Ezért hagyják elevenen elrohadni egy vasdikóhoz kötözve. A stroke szakszerű ellátáshoz köze nincs a debreceni neurologia klinikának. Ez ellen nem tehetnek semmit. Pedig időben beérkezett amikor észlelte az első tünetet rögtön jött érte a mentő.
 
A szakszerű  2 óránként való forgatáshoz  átmozgatáshoz sem alkalmas ember nincs, sem elég felszerelés. A szárazon tartás nem megoldott a beteg saját levében fő, csurom vizes, felázik a bőre.  A testi sebek gyorsan szaporodnak a betegen, akinek megmozdításához két felnőtt férfi testi  ereje szükséges.

Anyám jelenleg alkalmatlan az ellátására, bal keze suta, nem lát, és ő maga is 120 kiló, alig bír menni öltözködni. Nekem az egész munkámat életemet fel kéne adni hogy 24 órában felügyelni tudjam  a beteget, és egyedül meg sem tudom mozdítani mert akkora a súlya. Az ápoláshoz szükséges felszerelése kb 400-500 EFt -ba kerülne, de fürdetését és szakellátását még ezen túl is meg kellene oldani. Megtanulni a segédeszközök kezelését, nyálszívást, pelenkázást fürdetést stb.

Látva az ellátás középkori színvonalát, apám szenvedését, lassan kikészülünk idegileg.
 
Tanulság:
Az állami rendszerbe évtizedeken át  befizetett milliókért cserébe a beteg nem kap megfelelő kezelést. A sikertelen ellátásból kikerülő élő hullák egyszerűen magukra vannak hagyva. Aránytalanul nagy anyagi terhet jelent a családnak az egyéni ápolás, ennek megszervezésében egyenlőre
 nem kapunk semmilyen segítséget vagy orvosi javaslatot. A szakszerű ápolásról nem tájékoztatnak. Jobb ha a hozzátartozó nem tudja mit is kellene elvárnia a rendszertől, elrekvirálják a beteg testét, pedig nem tudják megmenteni.
Egyedül a gyógyszergyárak forgalma az, aminek jót tesz ez a helyzet, mert a magatehetetlen betegbe nyakló nélkül lehet belediktálni vénásan bármit, ami az ellátó személyzet kényemét szolgálja.

Az orvosok arrogánsak fölényesek és hazudnak. Visszaélnek a helyzetükkel, kérésre sem tájékoztatnak, vagy tekintély elven kitérnek a válasz adása elől.

2014.04.12
Debrecen

ui:

Amikor megérkeztünk azonnal eloldoztam apám leszíjazott kezét. Ha ezt nem tettem volna meg, akkor még aznap éjjel megfulladt volna, mert eldugult a gégekaülje és fuldoklásában senki nem jött a segítségére! Az utolsó pillanatban a bal kezével (amit eloldoztam) a nyakához nyúlt és kicibálta az eleven sebes torkából a gégekanült hogy a lyukon át, fel tudja köhögni a lerakódott váladékot. A hanyatt felvő ember arcára és ruhájára visszahullott  a saját köpete, amit rászáradva megtaláltunk másnap délután.

Apám szobájában 4 beteg volt, mind magatehetetlen béna, az ágyukról leszállni vagy megszólalni kiáltani egyik sem tudott. Az egyikük egy fiatalabb ember, felébredt a fuldoklására, de nem tudott segíteni, csak végig nézte mi történik, és másnap nehezen sejpítve(a sztrokja miatt nem tudott rendesen beszélni) el tudta mondani halkan, hogy mit látott. Ez az ember rettegett a nővérektől. Félt, hogy az ő kezeit is kikötözik ha valami nem tetszik nekik. Egyébként ott a betegek sorsáról a nővérek döntenek, és a nővér saját hatáskörében kikötözi a betegeket ha akarja! Egyrészt érthető, hiszen ketten vannak 32 emberre. Másrészt viszont azt kell mondanom, apám a disznaival különben bánt otthon, mint ezek ővele a klinikán. Ez csak az első nap volt. De láttam hogy nem maradhat itt, és még ez után jöttünk rá hogy mit takargatnak a nővérek a pelenka alatt. Az is egy külön történet.